Back to Top

Funchal

2015.04.10
 
 
Nem sikerült ma kivárnom a hajnalt. A fenn jelzett harmadik nap csak fél órája lett a múlté és én már itt ülök a gép előtt. Egyrészt elfelejtettem bevenni a vérnyoma csökkentőmet, másrészt ez az elfajzott ágy tesz be nekem. Tudjátok az a fajta ágy, aminek felül egy deszka a vége, aztán fekszel te és utána megint egy deszka jön. Biztos van ennek neve, de a kultúrám nem terjed ki eddig, a guglin meg azért sem nézem meg. Nem fogok itt agyaskodni nektek az öt perce megszerzett magas szintű tudásommal.
Az alsó deszka a sírba lök.
Az ember éjjel ficereg, és lentebb csúszik. Hozzáér a lába az alsó deszkához, amitől gondolom alvó énje megriad és feljebb löki magát, ahol meg a feje koppan a deszkán. Az a baj hogy ez az ágy egy hobbitra van tervezve. A tervező meg sajnos nélkülözte a térlátás minden formáját. A 3D nem az ő világa volt. Az ágytervezés nála úgy kezdődött, hogy rajzolt egy széles nagy „H” betűt. Ezzel az oldalnézetet le is tudta, már érezhette, hogy milyen jó az órabére. De a másik nézetnél elbaltázott mindent, mert a fej deszka és a lábdeszka díszítését nem tudta abbahagyni időben. Nagy szar ágy ez. De gondolom, a házigazda nem díjazná, ha tuningolnám a bútort és egyes részeit kint találná a grillező melletti farakáson.
 
A reggelt sétával kívántam kezdeni. Fogtam a Nikont és tervbe vettem, hogy körbe sétálom a házat.
A kocsibeálló van vagy hatvan méter hosszú és a két vége közötti szintkülönbség szerintem üti a huszonöt métert. Mire felértem, elfogyott belőlem a levegő, pedig már majd két éve nem dohányzok. A portugálok azért nettek mind, legalábbis a férfiak, mert ha háromszor kimennek megnézni a postaládát, akkor le van tudva a napi sport.
 
 

 
 
A madeirai emberek érdekes építési stílust kedvelnek. Ha valahol találnak egy nekik tetsző sziklafalat, akkor tapasztanak rá házat maguknak. Ha le akar esni, akkor vagy lábakat barkácsolnak alá, vagy komplett beton támfalat. A tehetősek a támfalakat gyönyörű kézzel rakott kőfalakkal helyettesítik.
 
Sima helyekre építkezni tilos, az a gurulós kukák helye.
 
Akinek lábas háza van az ott tárolja alatta a dzsundzsát, mert kocsi beállónak alkalmatlan.
Vannak alternatívok, akik mégis csinálnak ide jó meredek lehajtót, hisz itt a hó ismeretlen, és vesznek hozzá egy olyan izom autót, ami képes feljönni rajta. Gondolom az ilyen garázsba még lámpát sem kell tenni, mert este, ha leér az agyas, akkor a féktárcsák világítanak még vagy öt percig vörös izzásban.
 
 
 
 
 
A madeiraiak az autót kénytelenek a tetőteraszon tartani, mert az van az úttesttel egy szinten. Itt, ha autózol, akkor nem házak, hanem háztetők mellett hajtasz. Szép ez így. Nincs babra a hülye előkerttel. Az út felé eső manzárdszoba konkrétan az autókerekekre néz.
 
A belvárosban más a helyzet.
Ott a keskeny, meredek és kanyargós utcákban sok ház bejárati ajtaja közvetlenül az úttestre nyílik. Itt nincs járda, az út meg kétirányú. Van itt olyan kecó, ahol a sárga busz és az ebédlő asztal közötti távolság három lépés. Így tényleg nem stresszes. Néhány embernek a reggeli és a buszra szállás között nem telik el több mint húsz másodperc. Nincs felesleges ténfergés a buszmegállóba.
Azok, akiknek nem azonos a cipős szekrényük helye a buszmegállóval, azok gyalogolnak. Mivel nincs járda így ezt teszik a házfal és a járművek között. Nem tekeregnek, hanem csak battyognak. A forgalommal nem foglalkoznak, szerintem arra figyelnek, hogy ne essenek bele a vízelvezető árokba. Mert bizony az is van – ott megy le az esővíz. Az árok keskeny és mély. Autó nem tud bele esni, mert előbb törik le a tükre a házfalon.
Az autók közül, ha nem férnek el egymás mellett, akkor valaki tolat. A szabályra hogy kicsoda, arra még nem jöttem rá. Majd megtudom, ha bedudálják a fejembe.
Egyírányúsítani nem tudnak vagy nem akarnak. Nem tudnak gondolom, mert nincs utca a másik iránynak, vagy nem akarnak, mert olyan az építési szabályzatuk, hogy ahol az engedélyező végig tud menni „Krisztus a kereszten” tartásban, anélkül hogy a falhoz érne bármelyik ujja az az utca lehet kétirányú.
 


 
 
Visszatérve a sétáláshoz.
A hátsó utca ugyanolyan meredek, mint a szállásunk kocsi beállója. Busz jár rajta, mindkét irányban. Szemtanúja voltam, ahogy jött felfelé. Ijesztő. Három-négyezres fordulatszámon járó diesel, sétáló ember sebesség, az utasok meg fekszenek a hátukon az ülésben, mint Gagarin a kilövés előtt. Füst nem gomolygott belőle. Haza is gondoltam rögtön, hogy mi miért is füstölünk sík úton?
 
Madeira ezen részén borzasztó sok a kóbor kutya. Az is lehet, hogy nem kóborok, csak máshogy veszik a területük határait. Ketten pl az egyik sáv közepén bolhászkodtak, amikor jött egy Matiz, vagy Spark, vagy nem is tudom minek hívják ezeket a szánalmas kisautókat. Kutyák meg sem mozdultak. Matiz meg át a másik sávba és szépen kikerülte őket.
Sajnos nem volt rálátásom, amikor ment fel a busz. Mivel a motorzaj nem változott szerintem a kutyák jól mérték fel az erőviszonyokat és elhúztak az út szélére. A busznak a másik sáv is kevés lett volna a kikerüléshez.
 
A közlekedésben azért vannak gondjaim.
Aki azt hiszi magáról, hogy barom jó autóvezető, az itt Madeirán gyorsan felejtősre fogja tenni ezt a dolgot. Itt a helyi sport nem merül ki a fociban. Ezek az emberek születésüktől kezdve a rallyra vannak kiképezve. Ha van valahol ötven méter egyenes út azt már a helyiek sugárútnak nevezik. Ők aztán tudnak kanyarogni. A rengeteg beláthatatlan kanyarban, amikor hajtasz a hegyoldalba karcolt út ívének belső felén, semmit sem látva az út következő húsz méteréből, akkor ne hidd, hogy a záróvonal megvéd a szemből vehemensen felfelé jövő négy tengelyes kavicsszállító kamion hátsó kerekeitől. Buta hátsókerék csak azt tudja a kamionon, hogy gurulnia kell az első kerekek után, de annyira azért okos hogy ezt a legrövidebb úton teszi átvágva a záróvonalon, bal első sárvédődön, és ha béna vagy akkor még a tükrödön is.
Saját szememmel láttam, ahogy a gyerekszállító busz az ívbe hajtás előtt a záróvonal átlépésével a szembe sávban helyezkedett rá az ív laposítására. Ha akkor szemből jövök, akkor tuti becsokizok.
 
Egyébként is, szerintem a céges autóknak valamiben eltérhet a rendszáma a többitől – ezt még nem fejtettük meg. A helyiek tudják, hogy ki az, aki bérautóban vezetve veszélyes rájuk nézve. Az, hogy nagyon udvariasak eredhet abból is, hogy nem akarnak újabb karcolásokat tenni az autójukra, bár ez szerintem nem nagyon zavarja őket. A karcit szerintem még kedvelik is, de a horpit nem. Itt egy autófényező szerintem simán éhen halna.
 
Szóval, ha kiteszem az irányjelzőt, akkor a hátam mögött a másik sávban azonnal lassítanak, hogy legyen helyem átsorolni. Otthon ugye más a szitu. Ott az irányjelzésed a hátad-melletted jövőt azonnali gázadásra sarkallja, hogy véletlenül se férj be. Na, ettől hernyózik a magyar utakon a forgalom, és ennek ellentéte miatt haladnak a maderiansok normálisan.
 
Visszatérve a rendszámra.
Tegnap nekem a kavicsszállító kamion a hátam mögé lopódzott a nagyon szar szerpentinen.
Tudjátok egy ideig kanyarogtam lefelé békés ötvenessel, aztán egyszer csak hűtőráccsá változott a hátsó szélvédő. A kamionos – gondolom lejárt a munkaideje – egyszerűen letolt a hegyről. Tuti, hogy látta, hogy középföldéről jöttem, és nem vagyok a helyi focicsapat tagja. Pedig szerintem dinamikusan jöttem lefelé, gondolom ezt abból, hogy Gabi ilyenkor beéri a száz méter magassággal feljebb vett levegővel, az ajkai is keskenyebbek a szokásosnál. Helyében én is szarul lennék, amikor a seggem az árok mellett repül öt centivel.
Tudod itt egy sáv akkora, hogy az a mocsok kavicsos, vagy egy busz kitölti teljesen. Nincs mellette húsz húsz centi szabadon. Kanyarokban ez a kitöltés máshogy néz ki. Aki nem érti, annak nem ragozom tovább keressen egy szalmakalapot és tegyen a karimájára egy téglát. Na, a tégla a kamion, a karima meg a sáv….

Tegnap megérkeztek ide lányaim is, várom a velük tölthető mai napot.
Kimentünk eléjük a reptérre, ami azért itt jóval kisebb, tekintve hogy három és fél repülőnél nemigen van itt több. Nekünk a reptér kicsisége, nem csökkentette az eltévedési képességünket, így mire megtaláltuk a kilátó teraszt a gépük leszállt már. Mivel szemész sincs a családban, azt sem láttuk mikor gyalogoltak a géptől az épületbe.

 
Ezt a részt csak azért írtam bele, hogy el tudjam nektek mondani az erre a napra történő szopatást. A parkoló fizetése olyan, mint otthon, a papírjegy automatában történő fizetéssel. Noná hogy akkor jön mindenki, amikor én kerülök sorra. Komoly sereg nézi a szarakodásomat, mert jani egyeurósa simán keresztül esik azon a tetű gépen. Az áteső pénz meg olyan alacsonyan levő nyílásba esik, mint a kóla automatákon az árukiszedő nyílás. Nem szeretek ilyen mélyen előrehajolni, mert térdet kell rogyasszak hozzá, hogy legyen helye a hasamnak. Ettől olyan vagyok, mint aki szarni készül.
Ez a tervezési hibás ipari hulladék meg szó szerint a cipőm elé dobálja vissza a pénzt. Bele próbáltam a nálam levő összes aprót, mire összejött a neki tetsző két eurónyi összeg.
 
Na, pá nektek, majd holnap baromkodok másról.
 
Pááá