Back to Top

Első napom Madeirán

2015.04.09
 

Nem tudtam eldönteni folytassam-e a humorizálást, de gondoltam, ha másra nem, akkor visszaemlékezésekre majd jó lesz ez a jó pár sor. Reggel meg van időm, mert még mindig korán ébredek. Előadom ma is kreténben.
 
Szóval ezen a napon is csupa vicc volt az élet.
Reggel úgy határoztam, hogy elmegyek tájékozódni a reptérre, merre is van az, ahová mennünk kell majd délben, ne akkor kelljen bénázni. Gondoltam ezt egybekötöm a reggeli élelemvásárlással, mert az kell.
 
A reptér néhány száz méterre van, öt zebrával útközben.
 
A lisszaboniak olyanok, mint a németek. Megállnak a zebránál. Többnyire.
Van néhány nem ilyen, de azt könnyű kiszúrni. Ha nem faszmagyarként zebrázol, akkor eljutsz a célodig. Az általam használt zebrákból kettő olyan volt, ami egy négy sávos körforgalomban van. Négy sáv, ami nem utca, nem kereszteződés, hanem egy körforgalom! Ügyi magyar nem sok olyat lát. Vezetőink többsége a két sávnál lehidal, ezek meg vígan zümmögtek körbe-körbe, és megálltak, amikor a zebrához ér a gyalogos. Egyetlen dudaszót se hallottam, amíg ott nézelődtem, persze egy kerítés mögül, egyébként beállt volna Lisszabon forgalma egyetlen hülye miatt, aki pont egy zebránál tud nézelődni.
 
 
 
Nézegettem az embereket is.
Rengeteg a fekete. A picit barnától a csoki barnáig. Olyan lazák, hogy el sem hiszitek.
Megy a manus előttem talpig aranyban, tök olyan volt mintha egy templomi oltárterítőből varrták volna a gúnyáját. Kezében a tepsifon, a lábán saru, vállán egy baromnagy sporttáska és úgy megy az utcán, mint Naomi Campbell. Akkor sem tudnád leutánozni, ha akarnád. Egyszerűen lazák.
Én meg zabszemmel a seggemben szambázok, azt sasolva hogy éppen ki akar megszabadítani a telefonomtól meg a nájkimtól, hogy aztán állhassak ott hülyén mezítláb az esőben. Lehet, hogy ezt csak én lihegem túl. Keveset vagyok forgalmas helyen, nem tömegközlekedem – elszoktam a dolgoktól.
 
A reptér vicces Lisszabonban. A gépünk a Terminal 1–ről indul majd. Oké, megkeresem, hogy az merre.
Nos, olyan nincs… Seholsem nincs, a táblákon mindenhol Terminal 2, bennem meg érzem, hogy indul a pánik.
Netem van, gondolom megnézem a térképet. Na olyanja nincs a Portugáloknak – ez nem Frankfurt.
Végülis kidióztam: ha ezeknek van két termináljuk és a ketteshez kiírják a kettőt, akkor az az egyes ahová nem írnak ki semmit. Ééééés bejött!
Végül megtaláltam mindent. Néhány szimpi embertől szereztem megerősítést.
Kaját nem vettem. Az árak itt a reptéren el vannak szállva, mint minden ilyen helyen.
 
Visszamentem a szállóba, hogy megnézzem ott hogyé adják a reggelit. Az étlapot lefotóztam és az Abbyy textgrabberrel beforgattam magyarba. Szimpi svédasztalos reggeli 9 euró, gondoltam az jó lesz. Felmentem, de Gabi úgy döntött nem eszik svédasztalt, mert azmiaz. Nem feszegettem a témát, láttam már ennél nagyobb kulturális hiányosságot, gondoltam nem mondom el neki, hogy biztos nem visznek át minket a szomszédos Ikeába, hanem ez valami más. Lehet, hogy csak fosott a svéd(halas)asztaltól és ezt értettem félre. A hal utálat Gabinál valami fiatalkori töménytelen szardiniás rengeteg alkoholos hosszúhányásos emlék következménye, de ezt ne feszegessük.
 
Kimentünk a reptérre, Gabi ott tömött magába valami húsos akármit, meg egy egy vödör tealevet. A fizetett összegből otthon vehettem volna neki egy aranyozott gyomorgyűrűt. Sírt a bukszám, de ugye a nyaraló ember nem fukar. Tudnám minek önt magába ennyi folyadékot, hiszen nyilvánvalóan szinte akadálytalanul folyik át rajta.
 
A reptér itt se kicsi. A kapunál gondoltam majd itt kultúr beszállás lesz.
Na egy nagy túróst! Jött a busz, kivitt a helyi Nagytéténybe. Ott várt kopottka.
Felmásztunk rá gurulós lépcsőn, leültünk és rövidesen el is indultunk.
 
Hamikánál már előre röhögtem.
Gabi, a bélpoklos újra éhes volt. Szemei tele reménnyel, hogy nem halas szendvics lesz a kaja. Ő nem értette tisztán, hogy a portugálok azért ilyen nyugodtak, mert a hallal nincs macera. Kicsónakázol, begyűjtöd, megeszed. Nem kell szarozni vele, mint a lábas jószággal. Nem kell hajkurászni a legelőn, nem kell trágyát hordani utána, nem kell legyilkolni, mert még azt is megteszi helyetted – simán megfullad, ha kiveszed a vízből.
 
Na szóval a vége az lett, hogy letoltam két halas szendvicset, Gabinak maradt a lé böjt. Nekem büdös lett a szám, neki meg hangosan kopogott a szeme.
 
A repülés még uncsibb volt, az össz különbség, hogy alul nem fehér, hanem kék.
A leszállásunk a szélirány megváltozása miatt pont abból az irányból történt ahonnan csak az esetek 5%-ában szoktak leszállni, és kevésbé látványos. Itt már kezdtem érezni, hogy ezen a héten sem fog bejönni nekem a lottó ötös.
Az viszont baromi jó, ahogy jön le a gép és az ablakból látod magad mellett a sziklafalakat. A kifutón olyan vehemensen fékezett a pilóta, hogy az egyik halas szendvicsem el akart indulni visszafelé. Én győztem.
 
Kiszálltunk és vártuk a választ két izgalmas kérdésre.
Egyik az, hogy a tegnap Ferihegyen feladott kínai gurulós pogyóink megjöttek-e.
Meg ám. Az egyik megrokkant, elvesztette a fülét, és láthatóan a gravitációval szemben is alul maradhatott, mert a formája sem a régi volt. Úgy nézett ki, mint Colombo felügyelő ballonkabátjával és fél szemével, ha emberi hasonlatot keresek rá. De a lényeg az, hogy böröndjeink a feladat első részét teljesítették. Rettegtem a gondolattól, hogy a kinai boxeralsóim keresztülszáguldanak valamelyik reptéren a turbinák által kavart szélben, megrokkant bőröndöm meg ott fekszik szétnyílva és mellette állva egy reptéri alkalmazott kiabálja hangosan a nevemet. Ahh, a hideg kiráz.
 
A másik izgi dolog az autó.
Két perc alatt végeztünk volna, ha tudtam volna valamilyen nyelvet.
Mire feleszméltem, addigra ott álltam megkefélve. A hölgy pillanatok alatt leszívott a kártyámról ezervalahányszáz eurót, bamba Jani meg csak nyomta mindenhova a szignókat. Végül elröfögtem, hogy „áj lájk kess, áj lájk kess”, mire kapcsolt a csajszi. Ötször gyorsabban dugott vissza mindenféle kártyákat, hogy tudja törölni a tranzakciót, ami szerinte sikerült is. Az OTP-nek ez nem ilyen egyértelmű az általa küldött sms-ek alapján. Mondjuk mi már tudjuk azt, hogy az otp-nek sok minden más sem egyértelmű, de az egy másik mese.
 
Szóval csajszi adott egy papírt, egy mágnes kártyát és egy autó kulcsot. Azután rajzolt nekem egy térképet hol az autó. Nem volt bonyolult. Három egyenes vonal volt az egész, meg azt is tudtam hol állnak a bérautók. A street view-tól tiszta deja vu érzésem volt, amikor körülnéztem.
De ne tudjátok meg - Jani eltévedt, egy elbaszott egyenes úton!
 
Erre az segített rá, hogy bugos (hibás) volt a vonalrajz, amit kaptam a csajtól. Tudjátok volt a rajz végén egy négyes, amiből én levontam azt, hogy a parkoló négyes az ahol megtalálom az autót. Szóval megyünk a nyíl egyenes úton, aminek három (!!!!) kijárata van csak. Az egyiken bejöttünk, ergó a másik kettőn kell kimenni. Na hol lehet a parkoló 4? Az első kijáró a parkoló 1, a falon a Sixt felirat a többivel együtt mutat a maradék egy kijárat felé. Na ott kivan írva P2, P3, P5, P6. Igen jól látod a P4 hiányzik.
 
Itt lefagyott az oprendszerem. Ott álltam a fatal error kellős közepén. A debug beindult és elkezdtem szaladgálni a két kijárat között értelmezendő a feliratokat, keresve a kibaszott négyest. Skacok az a szám elveszett. Nem tudtam elhinni, hogy a Sixt annyira prémium szolgáltató, hogy a közelébe se megy a csőcselék többi autókölcsönzőnek. Sasoltam ki az ablakon a folyosóról, ott az összes kölcsönző táblája, csak a Sixté nem.
 
 
 
Tudni kell, hogy ez a folyosó egy felüljáró, az egyik vége jön ki a terminál emeletéről, túlsó vége meg egy jóval mélyebben fekvő parkoló. Olyan mély, hogy nem lépcső van, hanem egy lift.
Mondtam a Gabinak, hogy itt várjon meg, gyújtson rá, amíg kezelem a bennem felgyülemlett pánikot és kinyomozom hol az a tetü 4-es. Elmentem a folyosó végére ahol a liftek visznek le a szedett-vedett kölcsönzőkhöz. Beszállok a liftbe, ahol két tetű gomb van csak, ne hidd, hogy egy Terminal és egy Parking, vagy egy emelet és földszint… Neeeem. Egy egyes – és ugye tudod mi a másik? A kibaszott 4-es.
Nincs több megálló…. Egy és négy.
Lementem, kiszállok, éééés a Sixt ott van a felüljáróvá avanzsált folyosó alatt. Bazze, belogikázták a saját Sixt feliratos óriástáblás portáljukat egy olyan helyre, amit csak az lát, aki már ott van.
 
Ettől a liftes egy – négy kérdéstől és a Terminal kontra Terminal kettőtől végérvényesen elhatároztam, hogy Portugáliában többé nem keresem a logikát.
 
Na végül megtaláltuk az autót is, de ahhoz is segítség kellett. Itt is volt bajom, mert tíz percig vonaglottam a csomagtartón, mert ennek a VW-nek nincs hátul kilincse, nincs belül húzgája, csak a távirányítón van egy gomb, ami jelöli a csomit. Nyomogattam a gombot mindenféle pózban, de a rühes ajtó nem nyílt. Végül rájöttem, hogy kicsit durvábban kell megrángatni a hátul levő VW logót, ami tulajdonképpen a kilincs.
 
Az autót lefényképeztük mindenhonnan, mert olyan összevissza karcolt, hogy jujj.
Remélem a Sixt nem az a lehúzós cég, mint a többi. A rémmesés goldcart láttam, hogy átadja az autót személyesen, itt meg ugye csak kaptam egy kulcsot és mehettem isten hírével, jóformán le se kaksiztak, hogy éppen tépem szét az egyik autójuk hátulját csomagtartóilag.
 
Az autó diesel, de nem érzem benne azt a vehemenciát, ami azért otthon a kis fityó tulajdonsága.
Marha szokatlan, hogy nem hallom a motorzajt, így fingom sincs egyenlőre mikor kell váltani. A nagyobb baj hogy dombnak felfelé az indulás oly gázos még, hogy tudok kanyarodni öttel, mindezt négyszázas fordulatszámon várva a jellegzetes rángatódzós motorhalált.
 
Azt azért tudjátok meg, hogy a dombnak itt más jelentése van. Otthon ezt falnak hívják.
Az utak baromi keskenyek, a szélükön nincs padka, hanem csak egy fél méter mély árok. Értsd ezt úgy, hogy az aszfalt széle és az árok széle egy és ugyanaz a vonal. Itt nincs olyan, hogy lepadkáztam. Itt leárkolás van. Bizonyos szempontból jó, mert itt kizárt, hogy az eset után átrobogj a szemközti sávba. Max gyalog, mert onnan jobban látszik a tükrén fekvő autód.
 
Na, ennyit az autózásról.
A házról majd bővebben később írok, egyelőre annyit, hogy nagyon jó. Ez a mi általunk kedvelt, mindentől távol eső hely. Itt van terünk, és óriási a csönd.
 
Lepakoltuk a cuccost és elmentünk shoppingolni. A tervektől eltérően nem mentünk be a városba, mert a házigazda megerősített benne hogy a szomszéd településen nagyon gúúúd a szupermarket. Megpróbálta elhadonászni nekem merre menjek, én meg hadonásztam neki, hogy nem kell mondani, mert jártam ott 2009-ben, igaz a Google Mapsszal. Aki távolról szemlélhette a mi párbeszédünket, szerintem nem tudta, hogy mi most lájt kontaktozunk, vagy brékelünk.
 
Hát a közért, az aztán nem semmi. Nagy nagy szupermarket.
Gabi megállapította biztos itt van a kutyatáp, azért van olyan büdös, mint utánam és a halas szendvics után. Aztán meglátta a végtelenített halas pultot.
Vásárlás közben rájöttünk, hogy elfelejtettünk szótárt csinálni a kajákról és a többi cuccról. Gondot okozott a kézi mosópor megkeresése, mert ugye az, hogy OMO még nem jelenti azt, hogy ez egy mosópor. Én, mint egy idióta sugdostam a telefonon levő fordítóprogramba, hogy mit keresek, de az a baj, hogy ez kaják esetében egészem más eredményeket hoz ki. A tejföl, ami portugálba a gugli szerint nada, azt eredményezte, hogy a kedves eladó elvezetett a tejszínporhoz.
A jópofa történet az, ahogyan zsemlemorzsát szereztem. Benyomtam guglinak hogy zsemlemorzsa és mutatom a portugálul zsemlemorzsát jelentő szöveget az eladó hölgynek, miközben reménykedtem, hogy nem az van odaírva hogy „meg akarlak dugni”. Szegény vonogatja a vállát, hogy nem tudja mijaz. Na erre zseniJani azt mondta neki, hogy csikken dressz (csirke ruha), miközben bőszen simogattam a lábam szárát, nehogy elvigyen a dresszingekhez. Éééés, megértette! Legalábbis reméljük, hogy az van a dobozban, amit vettünk, mert ugye nem zacsis mint nálunk.
 
Ja a zacsi. A pénztáros saját kezével csomagol mindent nejlon szatyrokba, úgy, mint ahogy hajdanán a madaras tescóban tették. Csak itt neki nincs olyan jópofa tartója.
Nagy a gyanúm hogy ezeknek a szigetlakóknak halvány gőzük sincs a globális felmelegedésről, vagy csak nagyívben leszarják, hiszen olyan kurva magas a szigetük, hogy nem fognak sírni 10 méter vízszintemelkedéstől. Az ő házaik mind fenn vannak a hegyoldalban, nem úgy, mint az uniós pénzekből épített angol német mennyország odalenn. Ha jön majd az özönvíz, akkor majd önt ide az unió zsét és feljebb hozzák a sok flancos szállót…
 
Még egy záró infó.
Közelebb vagyunk az egyenlítőhöz, ezért itt más a napkelte és a napnyugta.
Itt nincs olyan, hogy alkonyat. Este letépik a napot az égről, és reggel meg nyolckor fellövik. 15-15 perc az átmenet. Ezért nem stresszelnek ezek a népek.
 
 
Pá mindenkinek!