Back to Top

Krisztus és a Csoki utca

2015.04.21

 
Ma keleti körutat terveztem, flancos golfpályás nézegetősdivel, repülőtér fényképezősdivel és Krisztus keresősdivel.
Kelet tulajdonképpen a sziget délkeleti része. Ez nem olyan szép, mint a sziget északi része, de azért itt is van olyan hely, ahol az állad a mellbimbóid alá kerül.
 
A golfparadicsom nekünk nem sokat jelentett, mert lövésünk sincs ehhez a sporthoz. A kerítés külső oldalán sárgultunk az irigységtől, mert akiknek futja a több száz méter hosszú kőkerítésre, annak biztos van mit aprítania fokhagymás vajas kenyérre. Mindegy megnéztük ezt is. Ha szombaton megnyerem a lottón a négy milliárdot, akkor úgyis meg kell tanulnom a fehér labda ezüst bottal bökdösését.
 

 
 
Szép idő volt ma. Az út mentén mindenhol útkarbantartók dolgoztak.
A kisebb utaknál egyedül dolgoztak az emberek, a főutakon csoportokban. A magányosok talicskával, a csoportok teherautóval. Ezek az emberek szedték ki a vízelvezető árkocskákból a benőtt növényzetet és az összeállt hordalékot. Ahányszor megláttunk egy ilyen embert, vagy embercsoportot, akkor dolgoztak. Ezek a madeiraiak dohányoznak egyébként elég sokan. Fejlettebb az operációs rendszerük, mint a miénk, mert megy nekik egyszerre több dolog. A manus simán lapátolja a szutykot a talicskába, miközben cigizik. Könyöklős egy sem volt, lehet, hogy itt azt büntetik és nem szimplán a jobb munkamorál az oka.
 
Machico előtt a reptér kifutójának a végében megálltunk, mert kezdett vesztésre állni a hólyagunk, nameg repcsit kell fotózni. Beültünk egy útszéli presszóba.
A reptér egyik érdekessége, hogy még mindig a tíz legveszélyesebb reptér közé tartozik. A veszélyessége egyrészt a nagy és kiszámíthatatlan széllökésekből adódik, másrészt a pilóta egy tisztes domboldalnak megy neki a géppel a leszálláskor és szerintem ezt nem nagyon kedvelik. A másik érdekesség az, hogy 2000-ben meghosszabbították a kifutót, hogy kényelmesebb legyen a földet érés. Az eredeti kifutó hosszabbítása sík terület híján a tenger feletti lábakon álló „híd” megépítésével történt. Nagyon jól néz ki. Az embert büszkeséggel tölti el, hogy ilyet is tudunk építeni.
 
A mi leszállásunkkor a pilóták olyan vehemensen nyomták a sugárféket, hogy kiestek az arcomból a mitesszerek. Sokan tapsoltak is, amikor már lassabban gurultunk. Én sajnos nem lettem volna képes az egyik kezemmel eltalálni a másikat, ezért megpróbáltam unott arcot vágni, mint akivel ez a dolog nap mint nap megtörténik.
 
Amikor kikávéztuk magunkat és a kondenzvizet is elengedtük, akkor, uccu neki Machico. Találtunk egy szép kilátópontot, ahonnan szép kilátás nyílt a sziget legunszimpibb városára. Gabi nonstop chatelésének, és arcbúkozásának eredménye az lett, hogy egyszer csak nem mentek el az üzenetei. Mondja: nincs netem!
Hát ne tudjátok meg: elvesztettem a táskámat! Nem a netkapcsolatomat, hanem az egész táskámat. Benne az összes papírommal, a netes routerrel, szemüvegemmel és az önkontrollommal. Kitört bennem a pánik, basszus itt kell leélnem az életem, mert személyi nélkül nem engednek fel a repülőre, hajó nem jár, úszni meg nem tudok. Majdnem összesírtam magam az izgalomtól. Nyolcszor körülfutottam az autót, kinyitottam az ajtókat, táska sehol. Gabi a nyugalmazott nyominger megállapította, hogy az utolsó posztja és vizelése egy időben történt, így a táska valsz az előző presszó teraszán maradt. Bár nem érti miért vettem ki a kocsiból, amikor az tőlünk három méterre parkolt. Én sem értettem, nem volt logikus. Itt már vérnyomcsökkentő hiányom volt. Utoljára akkor voltam ilyen ideges, amikor általános iskolás koromban azt álmodtam, hogy otthon felejtettem a tornazsákom.
Belsőségem összezsugorodott.Torkomban dobogott a szívem, az meg húzhatta a többit, mert az idegtől majd összefostam magam. Százzal nagy gázzal helyett negyvennel vissza a presszóba. Egy örökkévalóság volt az út mind a száznyolcvan másodperce.
 
A tatyóm ott állt, lazán az oszlopnak döntve, ahogy hagytam. Remélem nem csak azért, mert nem vették észre. Az utánam távozó vendég biztos látta. Mondom ez egy másik világ.











 
A stressz elültével, visszatértünk az eredeti tervhez, mentünk Machicot nézni.
Mácsikó mint a neve is sugallja egy recska hely. Úgy néz ki, mint otthon a Törökvészi út, annyi eltéréssel, hogy ez itt egyenes. Ebből is látszik, hogy abberrált. A görbék országában egy egyenes város. Fujj.
Egy rövid kör után le is léptünk.
 
Irány a kiszemelt utca a szomszéd településen, amelyet egy kerékpáros adott meg a neten, hogy innen csodás a kilátás. A reptérre is jól rálátni, pont itt fordulnak rá a leszálló gépek a kifutó irányára. Nos, kedves feleim, ennek az utcának mától Csoki utca a neve. Ráfordultunk és ketten egyszerre sikítottuk fel: ide sok a kettes!!! ÁÁÁÁÁ…
Fényszóróim a Kisgöncölre mutattak volna, ha nem nappal van. Padlógázzal, 600-as fordulattal másztunk felfelé, mint egy kiszáradt talpú éti csiga. Alsógatyámon éreztem, hogy újabb randija lesz OMO nénivel. Egyet tudtam már biztosan, hogy ezen az úton csörlő nélkül le nem fogok menni, ezért imádkoztunk, hogy Csoki utca ne legyen zsák is.
 
A kilátás pazar innen. Csodás érzés nézni az ember technikai zsenialitásának eredményét, az ereszkedő repülőgépek kecses fordulóját. Csoki utca nem volt zsák. Enyhébb lejtővel zuhantunk vissza a tengerpartra. Megkönnyebbülve nevetgéltünk az „ide nem fordulunk be” utcanéven, melyet múltkor a város felé menet mutattam Gabinak, hogy itt is lemehetnénk majd egyik nap.








A navi program segítségével kerestük következő célunkat, a Krisztus szobrot, ami olyan, mint ami Rióban van. Csak a hegy kisebb alatta, na meg a szobor is kicsit nagyon karcsúbb. Útközben láttuk az „oda be nem mész, mert kiszállok” utcát is, melyen jót mulattunk.
 
Krisztust roppant sokáig kerestük. A Google navi programja tuti ateista, mert vitt mindenhová, utcákat ugrott át, olyan banán ültetvénybe akart bekanyarítani, ahol még sarok sem volt, de Krisztust nem adta. Tuti biztosan agyára mehettem néhány helyinek, aki a tökölésem miatt nem tudott normálisan haladni. Aztán egyszer csak kiszúrtam a távolban a szobrot.
Tudjátok ez a szobor az olyanfajta Krisztusábrázolás, amire ha ránézel, akkor arra gondolsz, hogy a manus azt mutatja mekkora halat fogott a minap. Ilyen pózban áll az összes fasz a sziklákon, amikor fotóztatja magát. Ha enyém lesz a lottó ötös, akkor majd én is ilyet terpesztek karilag, de az nem azt jelenti majd, hogy ekkora halat fogtam, hanem azt hogy ez itt mind az enyém.
 
Na mindegy. A szobor nem rossz, a környezete viszont tré. De nagyon.
A szobor közelében egy félig összedőlt sportpálya és egy telegraffitizett medence van. A szoborhoz normál térkövekből kirakott út vezet, amely elemeire szét van esve, rosszabb min Rogán Tóni ötkeres szerencsétlenkedése. Van egy drótkötél pálya is lefelé a tengerpartra, ami szép lehetne, de szét van használva. A fülkének megmattultak a plexi ablakai, melyekre ráadásul valaki rácsurgatta a festéket, amikor valamit festett felette. Igénytelen olcsó vásári komédia, egy gyönyörű környezettel. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy valaki a völgyben levő vendéglátóipari egység tetején kövekből kirakta és fehérre festette azt, hogy köszönt, meg a tököm tudja mit kíván még. Olyan volt ez, mint amikor Bivalybasznádon okos parasztja Bramac cserépből kirakja a tetőn, hogy kocsma. Na mindegy. Tettünk a halas ember szobra mellé is egy pipát a listánkban.









 
Innen haza kergettük magunkat, mert ennyi stressz kivette belőlünk az erőt, meg főképpen a kalóriákat.
 
Gabi itthon szétverte az asztalt egy hússzeleten keresztül, melyet a „csikken dresszel” a csirke ruhával kívánt bepanírozni. Hát nem prézli volt a dobozban, hanem valami palacsinta tésztára emlékeztető dolog. Végülis nem rántott hús lett, hanem párizsi szelet.
Jövőre jobban felkészülünk gasztronómiából.
 
Zárom mára soraim.
Holnap felmegyünk a fennsíkra megnézzük a tesókat.
Állítólag ott rengeteg marha van.
 
 
Pá magyarok.